2012. január 11., szerda

A jóga története

Kedvesz kisz gyermekek! Ma a jóga történelmével fogunk foglalkozni.

A helyzet az, hogy nagyon meguntam, hogy az ilyen jellegű szövegekből mindig csak annyi marad meg, hogy blablabla bla bla x ezer évvel ezelőtt, bla bla bla xy csinált valamit, majd bla bla bla még ma is.

Íííígy, lássátok feleim szümtükkel, vizualizálom a témát.

Kezdjük az elején.
A Nagy Bumm után a forrongó porból meg gázból meg kismacskák szőréből kialakult csomó nagy és forró gömb alakú trutyi, amik aztán bolygók lettek meg csillagok meg ilyenek. Az egyik ilyenen sok víz lett meg volt napfény meg lettek egysejtűek meg gruppeneltek is meg őscsiga meg Pangea meg dinók meg mamut meg neandervölgyi meg Atlantisz.

Hogy a neandervölgyiek jógáztak-e - talán -, hogy az atlantisziak - az tuti, de egyikről se maradt fent semmi, úgyhogy ami biztos, hogy Kr. e. 4000-ben - a ló háziasításának és az eke feltalálásának idejében - már nyomták a lótuszülést meg kobratartást ezerrel, mégpedig a curry hazájában: Indiában.
Ugyanis ebben az időben itt laktak a dravidák (nem a druidák), akik jógás szobrocskákat és pecsételőket készítettek. A gugli szerint ő egy dravida. Talán nem minden nap néztek ki így. Vagy lehet most tudta meg, hogy pár évszázad múlva valamiféle árják leigázzák a népét. Szegényke.
Maga a jóga egy szöveggyűjtemény, a Védák része, aminek eredete szintén az őshomályba veszik, sokáig le se írták, mer minek.
Először Patanjali írta le a jóga irányzatát, kb. 2000 évvel ezelőtt. Patanjali nagyon rejtélyes személyiség, valószínű, hogy több is volt belőle, több korban is, úgyhogy lehetett akár egy jógázó jegesmedve is.


A jóga nyugati története olyan 1893. szept. 11. (12 óra 32 perc) körül kezdődött el, amikor
Szvámi Vivékánanda Chicagóban előadott egy nagyon szép beszédet, s a közönség állva tapsolta.
Ezután sok-sok okos és balga jógi látogatott el nyugatra, és sok szép és jó és igaz dolgokat mondtak. Pl. Krisnamurti -, akit kikiáltották a teozófus rend Krisztusának (boldogok a halak, mert...), azonban 1929-ben lemondott erről a címről,- azt találta mondani, hogy mindenki találja meg magában az igazságot.
Mint tudjuk, Magyarország spirituálisan mindig is fejlett ország volt, nem csoda, hogy a Pilisben dobog-forog Földanyánk szívcsakrája, szóval elég hamar befogadtuk a jógát. Yesudian és Haich Erzsébetnek köszönhetően az első európai jógaiskola is Budapesten jött létre! Be pride of it.

2012. január 5., csütörtök

Barátunk: az orrkanna


Az emberek hajlamosak nem észrevenni, ha nem kapnak levegőt az orrukon. Én is sokszor reggelente nem értettem, miért van diszkomfort-érzetem, amíg rájöttem, hogy alvás közben a szobám összes portigrise az orromba költözött. Ha beteg voltam vagy szimplán taknyos, az orrkanna használata után szív- és nyálkahártyamelengető érzés újra két orrjáraton lélegezni.

Elsőre kicsit ijesztőnek tűnhet az operáció. Nekem három alkalom kellett, amíg eltaláltam a megfelelő szöget, és igen, az a három alkalom nem volt kellemes élmény. De megéri megtanulni!

Kell:
- orrkanna, vagyis neti pot
- egy bögre (tisztított) langyos víz
- 1 tk só bele - így nem fogja marni a nyálkahártyát, hidd el (én kipróbáltam simán is, hát...)

A művelet:
- a megfelelő pozíció felvétele. Én itt hibáztam, eleinte nagyon beledőltem, szinte vízszintes törzzsel, nagyon elfordított fejjel. Nem kell ráizgulni, tök kényelmesen, kicsit a mosdó fölé hajolva is megy.
- sós vízzel telt orrkanna csövét feldugni az egyik nózilyukba (csak finoman)
- nyisd ki a szádat (itt se kell kiakasztani az állkapcsodat), a továbbiakban ezen keresztül lélegezz
- fordítsd oldalra a fejed, döntsd meg a kannát, becsurog a víz az orrjáratba
- és láss csodát, kicsorog a másik orrjáraton!
- ism. a másik oldalra

Fújás (ez nem annyira undi, mint ahogy először gondolnád):
- előredőlt testhelyzet
- próbáld hasfalból kipréselni a levegőt
- egyik, másik orrlyukat befogva fújtass (bele a zsepibe azért, legyél kulturált)
Ha nem jól fújod ki, ne lepődj meg, ha cipőfűzőkötésnél sós vízesés tör elő az orrodból.

És végül:
- érezd a balzsamosan parfümös levegőt az szaglóhámjaidon (vagy a szmogszagot felerősítve)

2012. január 4., szerda


Az állatok segítenek abban, hogy soha ne vedd magad túl komolyan. Az egyik kedvenc videóm mi lehetne más, mint Hayward és a macska.