Naphosszat úszkálsz a mélységes kék tenger hullámai között élelemre vadászra, felvágós tripla luccokat röppensz a víz fölé, majd szivárványos párával körülvéve csobbansz vissza a fehér habokba. Szupertitkos ultrahangos csirregéseddel becserkészed a gyanútlan, memória nélküli halakat (- pusztuljon a férgese), és egy jól irányzott csapással máris tűhegyes fogaid között rágcsálod a tenger gyümölcsét.
Az egész napos ugribugritól meg zabálástól bizony jól felmegy a szádban a ph-érték, ez hagyján, sós víz és egy rücskös tengeri csillag segítségével még fogat is tudsz mosni, majd a nap nyugtával elszenderedsz (természetesen csak fél agytekédre) Ekkor beindulnak regeneráló-kiválasztó funkcióid, minek hatására palackos szádban bomlási folyamatok is lezajlanak, és reggel jó kis halszószos-lepedékes nyelvvel ébredsz.
Na most nem túl jó visszanyelni azt a trutyit, amire már semmi szükséged, így a legutóbbi hajókatasztrófa után maradt fémdarabból hajlítasz magadnak egy U alakú eszközt, hosszan kinyújtod nyelvedet, majd a nyelvkaparót két uszonyod közé fogva lefelé irányuló mozdulatokkal párszor végigsimítod nyelveden, majd tengervízzel kiöblíted.
Eme nemes gyakorlat után indulhat a napod, ami feszített napirendedből csak már másodpercet vett el, mégis tisztábban vághatsz neki a nagy kékségnek.
